A házamról, a jelölésről, meg arról, hogy MINDEN az enyém

Arról már írtam régebben, hogy a kertben hol szoktam lenni. Most végre vannak képeim a benti házamról is. Apa nem az a kimondott barkácsolós, de ezt ő tervezte. (Mondjuk elég büszke is rá...) Szóval, a rácsot méretre gyártatta, a tetején van egy nagy ajtó, hogy kényelmesen ki tudjon venni, elöl meg van egy kisebb, ahol a cuccaimat tudja kezelni. Kábé egy méter hosszú az egész. Jó magas, hogy elférjenek a polcaim.
A polcokkal még több helyem van, hol itt vagyok, hol ott. Apa először három fa polcot tett be nekem: egy egészen alacsonyat, hogy erről elérjem a másodikat, egy másodikat, hogy erről elérjem a harmadikat, és egy harmadikat. (Persze ebben is a tengerimalacaiból indult ki, akik még ugrani sem tudnak rendesen...) Én meg első nap helyből felugrottam a harmadik szintre, Apa meg csak nézett, és kezdett rájönni, hogy én egy NYÚL vagyok. A legalacsonyabb szintet ki is vette, azóta az a kerti kifutóm részét képezi.
A ketrecem alja kartonplasztból van. Ez olyan, mint a hullámpapír, de műanyagból készül. Könnyű hajtani, meg dolgozni vele (ezt Apa mondta). Jó magas peremet hagyott neki, hogy ne tudjak kiszórni semmit (na, ebben tévedett!), és ezek az oldalak kifelé tartanak, hogy ne érjem el őket belülről. Apa ugyanis rengeteg rémtörténetet olvasott arról, hogy a nyulak mindent megrágnak. (Hát én nem!)

Legfelül van a törülközőm, szeretek ezen aludni. Kék színű, és a fekete pöttyöket én tettem oda. Mondtam is Apának, hogy a fotózás előtt igazán letakaríthatta volna. Erre ő azt mondta, hogy nem, lássa csak mindenki, hogy mekkora egy nagy suttyó vagyok, hogy így összekakálok mindent. Ő persze nem tudja, hogy ez nem KAKA, hanem JELÖLÉS. Mert én jelölök. De csak azt, ami az enyém. Lássa csak mindenki, mi az enyém!Itt minden az enyém, ezért elég sok a dolgom. Ezért háromféle módszert is kifejlesztettem a jelölésre.

1. Pisilés. Ez lenne elméletileg a legjobb, de valahogy itt senki sem csípi. Ha megteszem, Apa nagyon káromkodik, és rohan a felmosóért, és eltávolítja. :o( A kertben még elmegy a dolog, de a lakásban borzasztóan kiborulnak tőle. Szóval, egyre kevésbé tudom alkalmazni. Sajnos. :o(

2. Bogyózás. Ez is jó módszer, de a lakásban sajnos ezt is el szokták távolítani. Persze ha tudom, elrejtem ide-oda, pl. a bútorok alá, a kutyák kosaraiba, meg a sarkokba, de ott meg nem látja senki. Akkor meg minek?!? A kertben viszont tuti ez a bogyózós módszer. :o)

3. Áll-dörgölés. Megközelítem a céltárgyat, és hozzányomkodom az államat. A szagom meg szépen ott marad! :o) Ennek az a legnagyobb előnye, hogy nem nagyon idegesíti az ittenieket, és nem is tudják eltávolítani! SŐT, ezzel őket magukat is meg tudom jelölni. Mit lehet tudni, mikor járnak erre más nyulak, nehogy már ne lássák, hogy itt a kétlábúak és a négylábúak is mind az enyém!!!

Na, szóval itt a ketrecem:

Ezen a képen a legfelső szintemen ülök. Itt szoktam szólni, hogy valaki vakargassa már kicsit a fejem. Ennek Apa és az embereim örülni szoktak, mert ha kint vagyok, nem szeretem az ilyesmit. Mellesleg ezen a képen látszik a vécém is.